A Debreceni Hospice Alapítvány őszi virágültetésre hívta partnereit, önkénteseit és hozzátartozókat, akikkel közösen emlékeztek azokra, akik már nincsenek velünk és mindazokra a szakemberekre, akik nap mint nap ott állnak a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Hospice–Palliatív Terápiás Osztályán. Az árvácskákat, nárcisz- és tulipánhagymákat a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Hospice-Palliatív Terápiás Osztály előkertjében ültették el.
Az eseményen Porkoláb Gyöngyi, egészségügyi szakmenedzser, a Debreceni Egyetem Kancellária időskori szolgáltatás- és életvégi ellátásfejlesztési ügyvivő-szakértője, a Debreceni Hospice Alapítvány kuratóriumi elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a társadalmi innovációs programok az egészségügyben is jelentős szemléletváltozást hoznak, a következő három évben pedig a Svájci Alap integrált palliatív központjainak kialakítása további jelentős fejlődést eredményezhet a betegek palliatív ellátásában.
Hangsúlyozta, hogy egy társadalom szociális helyzetét nagyban meghatározza, hogyan bánik az életük végén lévőkkel. A hospice-palliatív ellátás arról is szól, hogy az életnek minden pillanata számít.
Bejelentette, hogy az Alapítvány 2007-2017-ig tartó különleges, a gondoskodásra, nevelésre, a mentális egészség megőrzésére, az életvégi emberi méltóság megőrzésére fókuszáló "Méltóság mezeje" társadalmi szemléletformáló programot újra elindítja.








Forrás: Debreceni Hospice Ház Alapítvány