Beszámoló a Halál az irodalomban könyvbemutatóról

Halál az irodalomban Budapest, Kossuth Klub, 2021

Jól sikerült a HALÁL AZ IRODALOMBAN című könyv bemutatója, kb. 30-40 résztvevő volt jelen. Nemes László köszöntője után Hegedűs Katalin mesélt a múltról. A könyvbemutató helyszínén, a Kossuth Klubban ugyanis 1993 és 1997 között többször volt általa és kollégái által szervezett előadás-sorozat "Halálközelben. A haldokló és a halál méltóságáért" címen, ahol nagyszerű előadókat hallgathatott a nagyszámú közönség (Polcz Alaine, Muszbek Katalin, Pilling János, Kovács József, Riskó Ágnes és mások). Az előadás-sorozatokból Hegedűs Katalin szerkesztésével két kötet is készült a fenti címen, amelyek fontos szerepet játszottak a tabuk lebontásában, a párbeszéd megindításában és a hospice mozgalom fejlődésében.

Halál az irodalomban Budapest, Kossuth Klub, 2021

Ezután Pilling János a Kharón alapítójaként a Kharón folyóirat születéséről, céljairól beszélt, megemlítve, hogy jövőre már a 25. évfordulóját ünnepli a lap. Schaffer Judit a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület mint kiadó nevében köszöntötte a könyv megjelenését és néhány szót szólt a hospice ellátás mai helyzetéről is. Nemes László bemutatta a kötetet, majd a jelen levő szerzők: Farkas Viktor, Krékits József, Miklós Réka, Bornemisza Ágnes, Szabados Bettina, Nemes László és Vajda Anikó beszéltek röviden a tanulmányukról, megmutatva, hogy milyen sokszínű megközelítése lehet a halál és irodalom témájának. A könyvbemutató befejező részében a közönség reflexiója következett: saját élmények, gondolatok, amelyeket a kötet ihletett. Érdekes vita bontakozott ki arról, hogy vajon a tudomány vagy a művészet, az irodalom képes-e nagyobb hatást gyakorolni a halálhoz való viszonyunkra. A kétórás beszélgetés után mindenki úgy távozott a könyvbemutatóról, hogy gazdagodott általa és remélhetően a könyvet is minél többen fogják "lapozgatni" ezután.

Halál az irodalomban Budapest, Kossuth Klub, 2021

Dr. Hegedűs Katalin
főszerkesztő

A kötet online olvasható és letölthető innen: Halál az irodalomban

Rólunk

Magyar Hospice-Palliatív Egyesület 1995-ben alakult, s közel száz hazai hospice szervezetet képvisel. Célunk a szakmai együttműködés elősegítése, a gyógyíthatatlan betegek életvégi ellátásának fejlesztése, társadalmi szemléletformálás és az önkéntesség, a társadalmi felelősségvállalás és a betegekkel való szolidaritás előmozdítása.

Ezt szakmai alap- és továbbképzésekkel, konferenciák szervezésével, szakmai iránymutatások és irányelvek megfogalmazásával, kutatások támogatásával és koordinálásával, publikációkkal valósítjuk meg.

Információk

  • 1089 Budapest, Orczy út 6.

    +36 30 264 4277

    iroda@hospice.hu
  • Adószám: 18078329-1-42
  • Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2022/000016
  • BANKSZÁMLASZÁM:
    16200151-18525199-00000000