Beszámoló a „Halál a filmművészetben” című kötet bemutatójáról
2023. április 14.
2023. április 14-én délután tartottuk a Halál a filmművészetben című tanulmánykötet bemutatóját a Kossuth Klubban. A könyv a Kharón Thanatológiai Szemle égisze alatt, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület kiadásában jelent meg. Az eseményt Hegedűs Katalin, a Kharón főszerkesztője nyitotta meg, majd kerekasztal-beszélgetés következett Tarnay László filmesztéta, Gaal Ilona kommunikációs szakember, Kulcsár Géza író, Barcsi Tamás és Nemes László filozófusok részvételével.
Hegedűs Katalin a megnyitójában kiemelte, hogy három év alatt ez immár a 3. könyvbemutató, amelyet a Kossuth Klubban tartunk. A mostani könyvbemutatót megelőzte 2021-ben a Halál az irodalomban kötet, majd 2022-ben, Polcz Alaine születésének 100. évfordulóján az Átkelők – Válogatott írások halálról és gyászról c. könyv bemutatója. A főszerkesztő visszautalt arra is, hogy a magyarországi tanatológia „hajnalán” – a 90-es években – a Hunnia moziban már filmklubot indítottak olyan filmekből, amelyek a halálról, a haldoklásról és a gyászról szóltak. Jelenczki István filmrendező Elvesztünk című filmjével, amely a magyarországi elfekvőkről szólt, bejárták az országot, felhívva a figyelmet az ottani áldatlan állapotokra. Dettre Gábor Halott lepke száll tova című filmje pedig már hospice-os környezetben játszódik, egyik szereplője Dr. Borbényi Erika hospice orvos volt.
Barcsi Tamás a jelenlegi kötet szerzőit kérdezte arról elsősorban, hogy milyen alapvető nehézségek merülnek fel a halál filmi ábrázolásával kapcsolatban: mi az, ami ábrázolható egyáltalán, ha maga a halálesemény nem? Ez a kérdés megalapozta a további beszélgetést, minden résztvevő erre utalt vissza. Tarnay László szerint a halál filmi ábrázolása igazából lehetetlen, nem ragadható meg a halál pillanata. Az életben három igazi intimitás van: a születés, a szerelem és a halál és ez az intimitás nem megfogható igazán.
Ehhez kapcsolódott a következő kérdés Gaal Ilonához: alkotói döntés volt-e, hogy a Végstádium című filmjükben nem mutatták Tamás, a főszereplő halálának bekövetkezését, vagy ez az ő kérése volt (esetleg a hozzátartozóié)? Gaal Ilona hangsúlyozta: elsősorban alkotói döntés volt, mivel a szereplők (beleértve a beteget is), nem ellenezték volna a kamera jelenlétét. Éppen a helyzet intimitása miatt döntöttek úgy a rendezők, hogy kívülről „tekint be” a kamera a betegszobába, illetve a kép fokozatos „kifehérítésével” ábrázolják a főszereplő halálát.
Kulcsár Géza A kísértet halála című írásában ezt olvashatjuk: "A japán kísértet: a halál felé tartó lét elfogadásának integratív ereje. Nem a halál az élet része, sem az élet a halálé, hanem ketten, oszthatatlanul, de vegyítetlenül egyek." Mit jelent ez? Kulcsár Géza kiemelte, hogy a japán kísértetfilmekben a kísértet se nem élő, se nem halott, illetve élő és halott is: a kísértet „személyén” keresztül próbálják az alkotók megragadni az élet és a halál egységét.
Végül a Szerelem c. film kapcsán az a kérdés merült fel, hogy miért segíti halálba a főszereplő férj a szenvedő feleségét. A vita az egész eutanázia-kérdést érintette, de itt is visszautaltak a résztvevők arra, hogy nem maga az eutanázia aktusa az, ami a filmi eszközök szempontjából fontos, hanem az, amilyen módon a főszereplők halálát illetve „eltűnését” mutatja be a rendező. Vajon a feleség betegsége és minden, ami ezzel jár, a szerelem, az intimitás terébe való betörésként értelmezhető-e?
Az eseményen filmrészletek vetítésére is sor került, amelyekkel az elhangzott beszélgetést illetve azok témáit illusztrálták a résztvevők. A filmek a lejátszás sorrendjében:
Akira Kuroszava: Ikiru (Élni)
Bill Viola: The Passing
Gaal Ilona - Wizner Balázs: Végstádium
Masaki Kobayashi: Kwaidan
Michael Haneke: Szerelem
Dr. Hegedűs Katalin
főszerkesztő
A kötet online olvasható és letölthető innen: Halál a filmművészetben
