Beszámoló a Ki dönthet az élet végén?
konferenciáról
Spirit Színház és Központ
2019. november 8.
2017 szeptemberében alakult az életvégi döntésekkel foglalkozó munkacsoport a Semmelweis Egyetemen azzal a céllal, hogy elősegítse az életmeghosszabbító kezelésekkel kapcsolatos előzetes egészségügyi rendelkezéseknek a gyakorlatba való bevezetését. Ez a lehetőség jogilag már több mint 20 éve adott, de az információhiány és különböző tévhitek, félelmek akadályozzák a terjedését, sokan például mindmáig összetévesztik az eutanáziával.


Ezért is volt fontos a Ki dönthet az élet végén? Az egészségügyi ellátások visszautasítása
című konferencia, amelyre a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület szervezésében, a Spirit Színházban került sor. A téma fontosságát jelzi, hogy a színháztermet ingyenesen bocsájtották a rendelkezésünkre. Célcsoportnak a betegszervezeteket tekintettük, de elsősorban egészségügyi dolgozók jelentkeztek a részvételre.

Az előadók a munkacsoport tagjai közül kerültek ki és a délelőtti plenáris előadások során sokoldalúan vizsgálták meg a problémakört. Felhívták a figyelmet arra, hogy miben különbözik a törvényben adott lehetőség az eutanáziától, illetve tisztázták az életvégi döntések jogi hátterét. Az előadások között a lakosság tudásának és kívánalmainak felmérését célzó kutatások eredményeinek ismertetésére is sor került. Mivel nagy szükség van a lakossági tájékoztatásra, a Strucc Café - Húzd ki a fejed a homokból!
című ismeretterjesztő mozgalom illusztrálta az erre vonatkozó a jó gyakorlatot.
A bevezető előadások után esetbemutatások következtek. A gyakorlati példák ismertetése mindenki számára világossá tette, hogy igenis van már hagyománya az életvégi döntéseknek a betegjogi, a kórházi gyakorlatban, az otthoni ellátásban is.

Az izgalmas, sok új információt tartalmazó konferencia workshoppal ért véget. Ennek során sok kérdés megvitatására került sor pl. mennyire tájékozottak a mentősök a beteg előzetes rendelkezéséről, illetve mennyire veszik ezt figyelembe? Mi a helyzet a vitális indikációval
? Kinek kellene tájékoztatni a betegeket az életvégi döntési lehetőségekről? Kinél legyen az előzetes rendelkezés? Van-e joga a hozzátartozónak megvétózni
a beteg előzetes rendelkezését? stb.
Mivel folyamatosan változik a társadalom és az egészségügy hozzáállása a témához, tervezzük a konferencia megismétlését jövőre is.
Dr. Hegedűs Katalin

A konferencia részletes programja itt található:
https://hospice.hu/rendezvenyek/2019-11-08_Ki_donthet_az_elet_vegen_Az_egeszsegugyi
Előadások:
- Dr. Hegedűs Katalin: Mi nem eutanázia? Az életvégi döntések lehetőségei Magyarországon (pdf)
- Csikós Dóra: Strucc Café - Húzd ki a fejed a homokból! - Új utak az életvégi döntésekhez kapcsolódó ismeretterjesztésben (pdf)
- Busa Csilla: Életvégi kívánalmak és döntések a magyar társadalomban (pdf)
- Dr. Kussinszky Anikó és Dr. Stánicz Péter: Amikor a bíróság döntött (pdf)
- Dr. Mina András: Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat tapasztalatai az életvégi döntésekről (pdf)
- Lukács Miklós: Klementina esete (pdf)