Sólyom László köztársasági elnök megnyitóbeszéde
2007. június 7.
Tisztelt Konferencia!
Olyan emberek tanácskozását köszöntöm, akik az életüket tették fel arra, hogy mindenki élete az utolsó pillanatokban is teljes, és emberhez méltó maradjon. Civilizációnk a születést, de sokkal inkább a halált kiszakította természetes, családi és közösségi összefüggéséből. A halállal szemben a társadalom tanácstalanná vált, s a haldoklót a kórtermek zárt ajtói mögé száműzte. Önök abban segítenek, hogy a haldokló visszaszerezze méltóságát, és az élete végén is átélhesse az élet végtelenül értékes voltát. S ahogy a haldokló izolálását megszüntetik, ugyanígy a hozzátartozókat sem hagyják magukra, hanem segítik a haldoklóhoz való elfogadó és együttérző kapcsolat megtalálásában, majd a gyász időszakában.
Magyarországon alig több mint egy évtizede, de a világ többi országában sem sokkal korábban civil kezdeményezések hívták fel a figyelmet a palliatív ellátás jelentőségére, és építették ki annak intézményeit. Ez a folyamat összhangban van az alapvető emberi jogok megnövekedett szerepével korunkban. Minden emberi jog alapja az élethez és az emberi méltósághoz való jog, amelyek elválaszthatatlanul összeforrnak egymással. Ebből a szempontból, amikor a hospice-mozgalom keretében a halál újra az élet természetes részévé válik, e két alapvető és összetartozó alapjog ismét együttesen érvényesül.
A fejlett társadalmak kivétel nélkül rohamosan öregednek, ennek következményeként - az egészségügyi kiadások, és az ellátandók számának növekedése miatt - az egészségügyi ellátórendszerek egyre nehezebben képesek ellátni feladataikat, különösen ami a gyógyítás emberi oldalát illeti. A rendkívüli fájdalmakat elszenvedő, főleg daganatos betegek fájdalmait úgy kell csökkenteni, hogy szellemi képességeik teljes tudatában maradjanak. A haldoklókat sem szabad problémaként
tekinteni, hiszen ezt megérzik.
A család visszahúzódására, az ápoló intézmények túlterheltségére, a haldoklók helytelen kórházi ellátására válaszként ma már minden európai országban jelen van, illetve fejlődik a palliatív ellátás. Két évtized alatt egy új ellátási struktúra létesült. A hospice valóban menedékhely
, mert biztosítja a haldokló betegek gondozásának máshol hiányzó feltételeit: a helyet, az időt és a kompetenciát.
Ezzel kapcsolatban köszönettel emlékezem meg azokról a szakemberekről, akik rendkívül alapos szakmai felkészültséggel, egymással is együttműködve, és teljes emberi odaadással végzik ezt a feladatot. Köszönöm az orvosoknak, ápolóknak, pszichológusoknak, gyógytornászoknak, lelkészeknek, szociális munkásoknak és a többi szakembernek, de ugyanígy az önkéntes segítőknek is, akik nélkül a rendszer nem működhetne. Mélységesen egyetértek azzal a meggyőződésükkel, hogy az élet utolsó szakasza is lehet tartalmas és intenzív, hiszen mindenkinek csak egy élete van, és csak ebben az egyetlen életben lehet eljutni az élet értelmének beteljesítésére; s ezt megérteni sohasem késő.
Aki megismeri a hospice-mozgalmat, annak nyilvánvalóvá válik, hogy az a gondoskodás, az a szeretet, amit ezek a betegek és haldoklók igényelnek, és megkapnak a palliatív ellátási rendszerben, pótolhatatlan érték az egész társadalom számára. Sőt, a társadalomnak is alapvető érdeke, s rá van szorulva, hogy rendezze a halálhoz való viszonyát.
Ehhez a munkához és mindezen értékek képviseletéhez kívánok az Európai Palliatív Szövetség jubileumi 10. kongresszusa valamennyi résztvevőjének töretlen lelki erőt és kitartást.
