HOSPICE HÍREK

Magyar Hospice-Palliatív Egyesület

a hazai hospice szolgálatok közössége

Kreatív projektek a hospice szakápoló-jelöltektől

2011. szeptember 1.
Dr. Hegedűs Katalin (hospice szakértő)

Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület szakértőivel, előadóival 2010 szeptemberében indította el azt a hospice szakápoló képzést Budapesten, amely most, 2011 szeptemberében már a végéhez közeledik. Az ország minden részéről érkezett 23 hallgató kitűnően kidolgozott projekteken keresztül mutatta be, milyen módon tudta integrálni a megszerzett koordinációs ismereteket: hogyan próbálja meg a lakóhelyén, munkahelyén formálni a halállal, haldoklással kapcsolatos szemléletet, illetve fejleszteni a hospice ellátást. A megvalósítandó, illetve már megvalósítás alatt álló projektek szerzői kitűnően feltérképezték az adott területen adódó kapcsolatrendszert, a rendelkezésre álló és megszerzendő forrásokat, valamint a megvalósításhoz vezető konkrét lépéseket.

Az alábbiakban közreadjuk a projektek címét a szerzők nevével. Gratulálunk a szép munkákhoz és reméljük, hamarosan a megvalósításról is beszámolhatunk.

  1. Altmajer Bea: Hospice palliatív részleg létrehozása a Vas megyei Markusovszky kórházban
  2. Budai Beáta: A burnout megelőzésének lehetőségei egy hospice intézmény dolgozóinak körében (Kecskemét, Ölelő Kéz Alapítvány)
  3. Búsné Váradi Mónika: A halál és haldoklás kérdései a hospice gondozás során, szemléletváltás elősegítése (Kecskeméti Piarista Iskola, meseterápia)
  4. Csapó Julianna: Hospice nappali szanatórium létrehozása Szarvason, az Ótemplomi Szeretetszolgálattal együttműködve (Dr. Bencze és Társa Szolgálat)
  5. Cseh Gyöngyvér Anna: Új hospice ház Esztergomban
  6. Cserpákné Móré Mária: Hospice mobil team létrehozása a Sóstói Szivárvány Idősek Otthonában
  7. Honti Ildikó: Gyászolók segítésének megszervezése a Szent László Kórház Hospice Osztályán
  8. Horváthné Fekete Katalin: Hospice-palliatív részleg létrehozása a Keszthelyi Városi Kórházban
  9. Jakus Nikoletta: Palliatív ellátás mint a végállapotú beteg alapvető joga: hogyan jusson a rászoruló család időben a szükséges szakellátáshoz? (Magyar Hospice Alapítvány)
  10. Kádárné Böszörményi Judit: Otthoni hospice ellátás megszervezése Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
  11. Kerkai Gyuláné: Otthoni hospice ellátás megszervezése Bács-Kiskun megye ellátatlan településein
  12. Kesjár Anett: A gyászolók segítésének megszervezése Martfűn
  13. Király Lajosné: Otthoni hospice ellátás belső oktatási rendszere a Mónika Otthonápolási és Hospice Szolgálatnál a minőség jegyében
  14. Kollárné Kovács Erzsébet: A halál-haldoklás kérdésével kapcsolatos szemléletváltás elősegítése (Jászberény)
  15. Dr. Matuskáné Hadobás Julianna: A halál és a haldoklás kérdéseivel kapcsolatos szemléletváltás elősegítése Mezőtúron és kistérségében az otthoni hospice ellátás kialakításának segítségével
  16. Mónus Pál: A gyászolók segítése Tiszakécskén
  17. Papné Tóth Sarolta: Hospice palliatív ellátás létrehozása ápolási intézményben (Aszódi kistérség)
  18. Sass Szabolcsné: Hospice-palliatív terápiás osztály létrehozása egy kisvárosban (Tiszaújváros)
  19. Sági Tiborné: Gyászolók segítésének megszervezése a szombathelyi onkoradiológiai osztályon
  20. Szabó Ferencné: Otthoni hospice szakápolás tevékenységének bővítése területünkön (Tiszaújváros)
  21. Szentiványi-Csomósné Vaszil Erzsébet: Hospice ház elindítása (Verseg nagyközségben)
  22. Szilágyi Csilla: Halál-haldoklás, gyász elfogadása, segítése kisiskolás korú gyermekeknél Szarvason és környékén klub formájában
  23. Vajdáné Horváth Erzsébet: Hospice osztály létrehozása kórházi körülmények között. Új célok megvalósítása (Nagyatád)

Részletesebben a képzésről: Hospice szakápoló, akkreditált szakképzés (pdf)