A Rákellenes Küzdelem Világnapja
2011. február 4.
A Párizsban tartott első rákellenes világkongresszus résztvevői 2000. február 4-én a rettegett kór elleni világméretű összefogásra felszólító dokumentumot írtak alá.
Ennek emlékére a kongresszus február 4-ét a Rákellenes Küzdelem Világnapjává nyilvánította.
A Párizsi Charta által megfogalmazott alapgondolatok:
- A Párizsi Charta hitet tett az emberséges kezelés és a minőségi rák-ellátás mellett, egyenlő partnerként kezelve a rákos betegségben szenvedő embereket.
- Hangsúlyozta az új orvosi kutatások fontosságát, illetve azt, hogy ezek a kutatási eredmények minél hamarabb utat találjanak a klinikai területre.
- Szót emelt a megbélyegzés, a félelem és a közömbösség ellen, hogy a közvéleményt megfelelő irányba befolyásolja.
- Kiemelte a tájékoztatás fontosságát, hiszen egy tudatos és tájékozott beteg könnyebben részt tud venni a rá vonatkozó döntések meghozatalában, illetve fokozottabban tud együttműködni az orvosokkal a terápia sikerének érdekében.
- Egyik legfontosabb szempontként a korai felismerést, illetve a szervezett rákszűréseket nevezte meg.
- A rákbetegek általános: fizikai, lelki és szociális szempontokat is magában foglaló jólétének, azaz életminőségének javítását - tekintet nélkül a betegség fokára és kimenetelére, illetve különös hangsúllyal a fájdalom kezelésére a betegség minden szakaszában - ugyancsak az elsődleges célok közé helyezte.