Világnapi rendezvény nárciszültetéssel · Szekszárd
2010. október 20.
Meghívó
A Méltósággal az út végén
Hospice Alapítvány Szekszárd az idei évben másodjára rendezi meg nárciszültetéssel egybekötött hospice világnapi rendezvényét mely
a Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjainak részvételével
2010. október 20-án 1630 órai kezdettel lesz
a Babits Mihály Művelődési Ház mögötti téren.
A nárciszültetéssel egybekötött ünnepi műsoron köszöntőt mond:
Dr. Haag Éva
Szekszárd Megyei Jogú Város alpolgármestere
Dr. Varga Éva a Méltósággal az út végén
Hospice Alapítvány
kuratóriumának tagja
Rácz József a Tolnai Református Egyházmegye esperese
Moderátor:
Sas Erzsébet
újságíró
Közreműködnek:
a Garay János Általános Iskola
és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény-,
valamint a Liszt Ferenc Zeneiskola résztvevői
Minden érdeklődőt szeretettel várnak:
a Méltósággal az út végén
Hospice Alapítvány Szekszárd kuratóriumának tagjai
A rendezvények együttműködő partnerei:
Ágostonné Béres Kornélia
- a Liszt Ferenc Zeneiskola tagintézmény-vezetője -Babits Mihály Művelődési Ház
Csillagné Szánthó Polixéna
- Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője -Dr. Haag Éva
- Szekszárd Megyei Jogú Város alpolgármestere -Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, valamint Liszt Ferenc Tagintézménye
Katz Zoltánné
- Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának főkertésze -Magyar Hospice Alapítvány
Matókné Misóczki Mária
- Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója -Rácz József
- a Tolnai Református Egyházmegye esperese -Rotary Club Szekszárd
Sas Erzsébet
- újságíró -Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Történelmi egyházak