Összefoglaló a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület világnapi rendezvényéről
2010. október 8.
A hospice és palliatív ellátás világnapja alkalmából a Magyar Hospice - Palliatív Egyesület az Erzsébet téri Gödör Klubban, október 8-án pénteken, délután 14.00 órától 17.30-ig tartotta meg rendezvényét.
A program háziasszonyának Szily Nórát kértük fel, aki kitűnően oldotta fel a kezdeti megilletődöttséget. Fellépő művészeink - Kulka János, Polyák Lilla, a Kaláka együttes és Denk Viktória - előadásukkal, személyes kiállásukkal támogatják a hospice ügyét.
A rendezvényen a budapesti Trefort utcai Gyakorló Gimnázium, a Városmajori és a Weöres Sándor Gimnázium több tanára és 50 tanulója vett részt, akik aktívan segítettek a programok lebonyolításában: szórólapot osztottak, figyelemfelhívó táblákat és remek közös festményeket készítettek, ajándéktárgyakat árultak a hospice javára, önkénteseket toboroztak és aktív hallgatói voltak a műsornak.
Denk Viktória operaénekesnő műsora után Schaffer Judit, az egyesület elnöke hivatalosan megnyitotta a rendezvényt. Ezután Szily Nóra Kulka Jánossal beszélgetett, aki személyes élményeket osztott meg a közönséggel, majd rövid koncertet adott. Ezt követte a Kaláka együttes fellépése majd szakmai kerekasztal kezdődött Schaffer Judit, Dr. Hegedűs Katalin és Dr. Zana Ágnes közreműködésével, amelynek során szó esett a hospice ellátásról, a gyászmunkáról, az önkéntesség szerepéről, valamint az Egyesület munkatársai által kidolgozásra kerülő középiskolai oktatási modellprogramról. A rendezvény Polyák Lilla színművésznő fellépésével fejeződött be.
A műsor ideje alatt a vendégek megismerkedhettek a terápiás kutyákkal - és trénereikkel: Szily Gabriellával és Bukovenszki Ágotával, és betekintést nyerhettek munkájukba. Volt önkéntes-toborzó és könyvárusító stand, mentálhigiénés-, illetve gyásztanácsadás Dr. Hegedűs Katalin és Singer Magdolna részvételével; a diákok által hozott, a hospice javára felajánlott tárgyak árusítása. A bejáratnál felállított üzenőfalon
tucatnyi látogató hagyott kis borítékban lelkesítő és dicsérő sorokat, üzeneteket (pl: Öröm volt a hospice-nak segíteni
; Meghitt, Hangulatos, Példamutató, Emberi
). A sajtó képviselőit Munk Katalin, az egyesület titkára koordinálta.
A program támogatói:
- Szily Nóra
- Kulka János
- Kaláka Együttes
- Polyák Lilla
- Denk Viktória
- Pentaton Koncert- és Művészügynökség
- Gödör Klub
- Missio Hungary Kft.
- Ercsi Kenyérgyár
A programmal kapcsolatos sajtómegjelenések:
Október 2. Index Internetes Folyóirat: Az emberséges halálról beszélgetnek a Gödörben
Október 3. 10.00-11.00 Rádió 6. Beszélgetés a hospice-ról, Schaffer Judit
Október 7. Népszabadság: riport Schaffer Judittal: A halál várhat
Október 8. 7.30 Klubrádió, interjú Schaffer Judittal
Október 10. 10.00 Katolikus rádió, interjú Schaffer Judittal
Október 15. Népszabadság: tudósítás a világnapi rendezvényről Rítusok helyett kórházi protokoll van
Az egyesület által kiadott sajtóanyagot és a fent említett riportokat számos más internetes fórum átvette és közzétette.
Zana Ágnes
program koordinátor