Biró Eszter PhD · pszichológus
Magyar Hospice Alapítvány
A Magyar Hospice-Palliatív Egyesület pályázati támogatottjának beszámolója az EAPC bécsi kongresszusáról
2009. május 7 - 10.
Az Európai Palliatív Ellátási Szövetség 11. kongresszusát idén Bécsben rendezték meg, ami önmagában is nagy szerencse számunkra kelet-európaiak számára, hiszen - a 2007-es budapesti kongresszus után - immár másodszor került elérhető közelségbe számunkra olyan tudományos rendezvény, amely a palliatív ellátás legfrissebb nemzetközi eredményeit összegzi nagyon gazdag, színes és tanulságos formában.
A Magyar Hospice-Palliatív Egyesület nyertes pályázatom nyomán 100 ezer forinttal támogatta a kongresszuson való részvételemet. Sajnos a nemzetközi kongresszusok részvételi díja százezres nagyságrendű, e támogatás nélkül valószínűleg nem tudtam volna megoldani részvételemet, holott szakmai szempontból nagyon izgalmas volt a rendezvény.
A rendezvény gazdagsága miatti izgalmamat jól jellemzi a következő történet: Az első napon azzal a tervvel érkeztem a kongresszus helyszínére, hogy a délelőtti előadások után városnézéssel egybekötött hosszabb ebédszünetet rendezek. Érkezésem után 10 perccel már tudtam, hogy nem fogok tudni elszakadni az információtól, hogy mindent látni-hallani kell, ami látható és hallható. A délutáni előadásokig még volt időm a több mint 450 (!) posztert megnézni - nem mondom, hogy mindet elolvasni, de legalább a legérdekesebbeket kiválasztani és lefotózni.
A legnagyobb élményt, és a leggazdagabb információforrást számomra tehát a poszterek jelentették, mert ezek tömören és világosan - és nem utolsó szempont, hogy hazahozható formában - foglalnak össze fontos témákat. Számos handout-ot kaptam, és sok fotót készítettem a poszterekről, időbe telik majd feldolgozásuk. Nagy hatást tett rám Monika Gasser és munkatársainak Invasive diagnstic and therapeutic measures in pediatric palliative care
(Invazív diagnosztikus és terápiás eszközök gyermekek palliatív ellátásában) című posztere. A poszter két eset ismertetésén keresztül mutatja be, hogy még a palliatív ellátásban is szükség lehet heroikus
beavatkozásokra, mert bizonyos esetekben konzervatív módszerekkel nem csillapíthatóak a betegek tünetei. A két ismertetett esetben a gyermekek életének utolsó heteiben nagyobb operációra került sor, nem a gyógyulás reményében, hanem azért, mert fájdalmaikat más úton nem tudták csillapítani. A poszter meggyőzött arról, hogy a palliatív ellátásban a sematikus gondolkodás nem gyümölcsöző, minden beteg esetében egyedileg kell elbírálni az egyes beavatkozások szükségességét.
Az előadások közül azok voltak a legtanulságosabbak számomra, amelyek a narratívumok, az egyéni történetek fontosságát hangsúlyozták. Martina Pestinger The desire to hastened death as a function of reducing pychological distress
(A halálvágy mint a pszichológiai distressz csökkentésének függvénye) című előadása arról számolt be, hogy ha a terminális állapotú betegek halálvágyát kifejező kommunikációját nem utasítjuk vissza, hanem azt beszélgetés kiindulópontjának tekintjük, akkor olyan segítséget nyújthatunk, amely a feszültséget csökkenti. E beszélgetések során gyakran derül fény arra, hogy a betegek sokszor kivédhető okoknál fogva táplálnak félelmeket, amelyek megismerése elengedhetetlen a megfelelő palliatív kezelés beállításához.
A konferencián természetesen számos kiállító is részt vett, engem főképpen a könyves standok vonzottak, több könyvet is vásároltam. Az egyik könyvet a narratívumoknak és történeteknek az egészségügyi ellátásban, palliatív kezelésben betöltött szerepéről az a David Oliviere szerkeszette Yasmin Gunaratnammal közösen (Narrative and stories in health care. Illness, dying, and bereavement, Oford University Press, 2009), akinek - rám nagy hatást gyakorolt - plenáris előadása zárta a kongresszus utolsó, vasárnapi napját.
A konferencia jó lehetőséget adott új szakmai kapcsolatok felvételére, ápolására is. A legérdekesebb beszélgetést Sakiyama Haruoval folytattam, kinek munkacsoportja Japánban működő, buddhista szemléletű hospice intézményük működéséről jelentetett meg posztert. A nagy kulturális különbség igen izgalmassá tette a véleménycserét, amit azóta e-mail-ben is folytattunk, munkacsoportjának más posztereit is elküldte számomra.
Örülök, hogy részt vehettem a kongresszuson, ahonnan olyan bő információs anyaggal tértem vissza, hogy annak a jelen beszámolóba csak néhány morzsáját tudtam belefoglalni. A teljes feldolgozásra a Magyar Hospice Alapítvány, illetve az ELTE égisze alatt tartott előadásaimra való felkészülés során fog majd sor kerülni, mert fontos számomra, hogy ezek között a keretek között minél frissebb, minél gazdagabb információt adhassak tovább.
