David Oliviere pécsi látogatása
2009. március 10 - 11.
David Oliviere, a St.Christopher’s Hospice szociális munkása és oktatási igazgatója március 10. és 11. között Pécsett tett látogatást. Látogatásának célja volt, hogy megismerkedjen a városunkban folyó hospice szervezeti formákkal és tevékenységükkel.
Március 10-én délelőtt a pécsi Családorvostani tanszék megbeszélésén vett részt, ahol betekintést nyert a képzési formákba, speciálisan a palliatív kurzus rendszerével, illetve a családorvosok szerepét ismerte meg a terminális állapotú betegek ellátásában. Délután Pécs nevezetességeinek megismerésére került sor. A belváros bejárásával Pécs mediterrán hangulatának megismerésére került sor, legfőbb nevezetességei közül az Ókeresztény Mauzóleumot csodálhatta meg.
Késő délutáni programja során a Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány otthonápolási csoportjával ismerkedett meg, ahol bemutatkozásra, majd egymás munkájának megismerésére került sor. Délután 17:00-kor a családorvosok kötelező továbbképzésén prezentációt tartott A palliatív ellátás pszichoszociális aspektusai
címmel.
Az előadáson az orvostudományok, az ápolástudományok és a társadalomtudományok területéről is részt vettek szakemberek. Az előadás a palliatív ellátás három alapvető elemére (tüneti terápia, fizikai-szociális támogatásra, és a csapatmunkára) összpontosított. Kiemelte a legfőbb pszichoszociális aspektusokat, testi és lelki tünetek hatását a beteg szociális állapotára és szükségleteire. A prezentáció során, kis videofilmen a St. Christopher’s Hospice munkáját ismerhettük meg. David kiemelte Cicely Saunder’s személyiségét, és az intézmény történetét. Előadása nagyon sikeres és élmény dús volt.
A következő napon március 11-én a Betegápoló Irgalmasrend Pécsi Házának Hospice osztályát látogatta meg. Betekintést kapott az osztályon folyó szakmai munkáról. A betegfelvétel rendszerét, a team tagok munkáját, a kollégák képzésével és a dokumentációval ismerkedett meg. Egy kitűnő előadóval, szakemberrel és hospice kollégával ismerkedhettünk meg a kétnapos látogatása során. Kora délután emlékekben gazdagon utazott haza Londonba.
Lukács Miklós
ápolási igazgató
Betegápoló Irgalmasrend Pécsi Háza
lukacsmik@gmail.com
Dr. Csikós Ágnes
orvos
Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány