Méltóság mezeje rendezvény · Százhalombatta
2008. október 10.
Összefoglaló a százhalombattai Hospice Palliatív Ellátás Világnapja és a Méltóság Mezeje rendezvényről
Napjainkban az idős és beteg emberek gyakran magányosan, szomorúságban, testi,- lelki fájdalommal töltik életük utolsó szakaszát. A hospice mozgalom azért dolgozik, hogy emberi méltóságukat megőrizve, fájdalommentessé és tartalmassá tegye számukra ezt az időszakot.
A Hospice és Palliatív Ellátás Világnapja alkalmából a művészet erejével kívánjuk felhívni a figyelmet az életük végén járó, gyógyíthatalan betegekre és ellátásuk fontosságára.
2008-ban harmadik alkalommal rendeztünk ünnepséget Százhalombattán, mely idén először csatlakozott a Magyar Hospice Alapítvány által kezdeményezett "Méltóság mezeje" programhoz. Nárcisz hagymák ültetésével, zenei és irodalmi műsorral, majd tavasszal, virágzáskor újabb ünnepséggel hozzuk mindannyiunkhoz közelebb a szerető gondoskodás, az elmúlás és a megemlékezés gondolatát.
Felhívást tettünk közzé elektronikus úton (honlapokon, e-mail-ben), a helyi médiában (Rádió6, HalomTV, Hírtükör) és telefonos megkereséssel, iskolák, intézmények közösségek és magánemberek jelentkezését várva, akik rendezvényünkhöz csatlakozva részt vennének nárcisz-ültetésben és ha hozzá kapcsolódó zenei és irodalmi programokban - melyből tavaszra a "Méltóság mezeje" fog kivirágozni. Gyermek és ifjúsági rajz és irodalmi pályázatot írtunk ki, melynek témái az élet vége, elmúlás, a támasz és a remény, hospice és a Méltóság Mezeje jelképei, szimbólumai voltak.
Programjaink 2008. október 10-én 15 órakor:
- Ünnepi műsor és nárciszültetés a Gesztenyés út 10. (Orvosi rendelő) előtt, ill. a csatlakozó
intézmények kertjeiben
- Hospice voice- hospice hangjai: zenei és irodalmi produkciók
- Ifjúsági és gyermek rajz és irodalmi pályázat eredményhirdetése
A rendezvény kb. 120 fős nyilvánossággal zajlott.
Rendezvényünkhöz csatlakozott intézmények és az általuk vállalt programok:
- Arany János Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium, Százhalombatta - irodalmi és rajzpályázat, részvétel az ünnepi műsorban, saját területükön nárciszültetvény
- Eötvös Lóránd Általános Iskola, Százhalombatta,- rajzpályázat, részvétel az ünnepi műsorban, saját területükön nárciszültetvény
- 1.sz. Általános Iskola, Százhalombatta - rajzpályázat, ünnepi műsor nárciszkitűzői
- Kipp-Kopp Óvoda, Százhalombatta- rajzpályázat, ünnepi műsor nárciszkitűzői
- Városi Családsegítő és Gondozási Központ, Százhalombatta - saját területükön nárciszültetvény
- Sérültekért Alapítvány, Százhalombatta - részvétel az ünnepi műsorban, saját területükön nárciszültetvény, ünnepi műsor nárciszkitűzői
- Érdi Széchenyi István Általános Iskola, Érd - rajzpályázat
- Budaörsi Szociális Támasz Gondozási Központ, - saját területükön nárciszültetvény
A rendezvény támogatói:
Rádió6
Lián Kft.
Font-Press Kft.
Ercsi Kenyérgyár
Halom Televízió Kht.
Hírtükör.
Támogató magánszemélyek:
Kriszticsné Tápai Mónika
Szélpál Stefánia
Tomek Noémi
Megjelenések a helyi médiában:
Rádió6:5 perces interjú a rendezvényről 2008.10.10-én 10.00
10 perces bemutató és interjú a rendezvényről a helyi hírekben 2008.10.10-én
a HalomTV engedélyével
a felvétel elindításához kérem kattintson ide! (wmv)
Csatlakozási felhívás XXI. évf. 19 sz. 2008.09.18.
A rendezvényről további információ és képgaléria a www.gondos2000.fw.hu honlap aktualitások rovatában lesz látható.
Összeállította: Schaffer Judit