Méltóság mezeje program · Debrecen
2008. október 8.
Az ember majdnem mindent lát,
Szobánkban ott a nagyvilág
(Zorán)
A Magyar Hospice Alapítvány budapesti és debreceni munkatársai nevében
szeretettel meghívjuk Önt és szeretteit a
Méltóság Mezeje program őszi nyitórendezvényére.
Ültessünk együtt új nárcisz-hagymákat az emberi méltóságért!
Időpont: 2008. október 8. 11 óra
Helyszín: Debrecen, Déri tér
A program fővédnöke: Sólyom Erzsébet asszony,
a Magyar Köztársaság Elnökének felesége,
nemzetközi fővédnöke: Maria Kaczynska,
a Lengyel Köztársaság Elnökének felesége.
A védnökséget Joanna Stempinska,
a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövete és
Bente Angell-Hansen, Norvégia korábbi magyar nagykövete vállalta.
A helyszínen köszöntőt mond:
Pajna Zoltán Debrecen alpolgármester
Muszbek Katalin a Magyar Hospice Alapítvány elnöke
Porkoláb Gyöngyi a Méltóság Mezeje program debreceni projektvezetője
A műsorban közreműködnek:
Mercs János, a Csokonai Színház művésze és Jéger Zsombor,
az Ady Endre Gimnázium drámatagozatos növendéke
Zongorán közreműködik: Bögös Attila művésztanár
A Méltóság mezeje
program Debrecenben résztvevő iskolái:
Debreceni Református Kollégium Általános Iskolája, Fazekas Mihály Általános Iskola, Gönczi Pál Általános Iskola, Ibolya utcai Általános Iskola, Nagysándor József Általános Iskola, Petőfi Sándor Általános Iskola, Szoboszlói Úti Általános Iskola, Vénkerti Általános Iskola és AMI.
A rendezvény támogatói: Debrecen város Önkormányzata, UPC Magyarország Kft., AKSD Kft.
További információkért, kérjük, keresse:
Debrecenben: Porkoláb Gyöngyi,
a Méltóság mezeje
program debreceni programkoordinátora, 06-30-299-3939,
Budapesten: Sándor Brigitta,
a Magyar Hospice Alapítvány munkatársa sandor.brigitta@hospicehaz.hu, 06-70-329-4262