Szentmise a Hospice Világnapján · Kaposvár
2006. október 7.
Kaposváron 2006. október 7.-én másodszor rendeztünk Hospice Világnapi megemlékezést. Szervezetünk, a Nevitt Cindy Otthonápolási Szolgálat, és a Fehér Liliom Hospice Alapítvány, hasonlóan a tavalyihoz, szentmisét szervezett.
150 meghívót küldtünk ki, de ennél jóval többen érkeztek.
2005-ben azt tapasztaltuk, hogy volt betegeink, valamint elhunyt betegeink hozzátartozói a szentmise után, a templom előtt, szinte kézről-kézre adták egymásnak az ápolónőket, sok-sok köszönetet mondva odaadó munkájukért.
A korábbi tapasztalatok figyelembevételével idén, a szentmise után, rövid műsorral kiegészítve, svédasztalszerű fogadást tartottunk, ahol kellemes környezetben beszélgethettünk.
A meleg hangulatú együttlét megerősítette, hogy igénylik a velünk való találkozást, kapcsolattartást, melyre a továbbiakban jobban odafigyelünk.
Nevitt Cindy
szolgálatvezető